ADYTON EGYÜTTLÉT – SZABADZENE MŰHELY V. – NAGYMAROS – 2019. AUGUSZTUS 20 – 25.

Grencsó Pistáék gőzerővel készülnek a jubileumi ötödik Adyton táborra.

1) Kinek a fejéből és mikor pattant ki az az Adyton tábor ötlete?

6 évvel ezelőtt volt egy szeretetvendégség Jutka asszonynál /Szabados Jutka/ Nagymaroson. Akkor vetettem fel egy közösség, egy együttlét lehetőségét, ami Szabados György zenei és filozófiai gondolatvilága köré szerveződne.

2) 2014-ben lett volna Szabados György 75 éves. Arra nem gondoltál, hogy akkor indítsátok?

Nem.

Ideje van az elgondolásnak és eljön az ideje, a megvalósításnak is…

… majd elközeleg az elmúlás ideje is.

3) Tudtatok támogatókat szerezni?

Kétszer próbálkoztunk állam apónál, de a kijelölt bizottság szakavatott ítészei nem találták támogatásra méltónak… azóta nem foglalkozunk azzal a brigáddal…

Magánemberek, illetve Nagymaros Polgármesteri Hivatala nyújt néminemű támogatást, segítséget.

4) A Grencsó Kollektíva tagjain kívül kik tanítottak az elmúlt 4 évben a táborban?

Nem tartom szerencsésnek a “tanítás” szót, inkább úgy mondanám, hogy megosztották emberi és művészi tapasztalataikat…  Többek között: Bolcsó Bálint, Szabó Sándor, Heidrich Roland, Dresch Mihály, Ráduly Mihály, Dukay Barnabás, Kovács Tickmayer István, Szemző Tibor, és persze voltak – vannak, nem “csak” zenei témájú előadások, beszélgetések. Jász Attila – költő, Bognár Ferenc elemzése, elmélkedése Szabados György zenei világáról…  Képzőművészeti, illetve fotókiállítások – Veress Tamás grafika, Domonkos Zsuzsa festőművész, Ekési Orsolya és Dormán László fotográfia és sokan mások…  Elnézést, hogy nem teljes a felsorolás.

5) És az idén kik fognak?

Lewis Jordan – zenész-költő /Szanfransziszkó/, Dukay Barnabás, Mezei Szilárd, Szabó Sándor, Benkő Róbert, Miklós Szilveszter.

Később csatlakozik Pozsár Máté, és talán meglátogat minket ifjabb Kurtág György is.

Egy duókoncert erejéig ellátogat Dresch Mihály, az idei fotókiállítást Gábor Béla fényfestményeiből rendezzük.

6) Eddig mindig voltak olyanok is, akik régen Szabados vonzáskörzetébe tartoztak és meséltek a régi időkről. Például Ráduly Mihály. Az idén ki tart előadást Gyuriról?

Bognár Ferenc elmélkedése kimondottan Szabados György zenéjére fókuszál. Lesz beszélgetés a diófa alatt, Lewis Jordan-nel és Mezei Szilárddal.

7) Úgy tudom, az idén Amerikából jön egy ikon workshop-ot tartani. Ráadásul Te már régóta jó barátságot ápolsz vele.

Jól tudod! Lewis testvérem végig velünk lesz. Több évtizedes barátság és zenei testvériség – erős kötelék közöttünk.

Több CD anyagot is rögzítettünk már, ami a BMC gondozásában került kereskedelembe…

8) Általában hány ember jelentkezik az Adyton táborba?

14-16. Több nem is igazán lenne szerencsés… Ez nem zeneiskola, nem zeneipari kisüzem…

nem, hogyan utánozzunk különböző stílusokat…?

9) Ha valaki eme interjú hatására szeretne még jelentkezni, akkor meddig jelentkezhet? És főleg, kinél?

Még ezen a héten. A fészbukon az “Adyton Művészeti Alapítvány” címszó alatt letölthető minden információ.

https://www.facebook.com/adytonmuhely/

10) Még nem mondtuk el, hogy hol tartjátok a foglalkozásokat?

Közösségünk helyszíne természetesen Nagymaros,  Sigil kávézó és galéria.

11) És az esti koncertek is ott kerülnek megrendezésre? Vagy lesz más helyszín is?

Igen, kettő kivételével. Mezei Szilárd szóló, ill. Dresch-Grencsó duó a Szabados ház udvarán, és tervezek egy “természetes” zenét közvetlenül a Duna parton…

12) Jó időt és sok “diákot”!

Köszönöm Robi Bá’!

Fürdő dresszt mindenki hozzon!

Fittyet hányva minden valószínűségre és hűvösen racionális kalkulációra, megnyílt az V. Adyton Szabadzenei Műhely és Alkotó Együttlét Nagymaroson. A rendezvénysorozatot Szabados György zenei és szellemi örökségének ápolására indította 2014-ben Grencsó István és a helyszín sem véletlen, hiszen Szabados György életének utolsó évtizedeiben Nagymaroson élt.

A táborban az érdeklődő zenészek avatott mesterek vezetésével a szabad improvizáció, a szabad zenélés technikáival és – ami még ennél is fontosabb – a lelkületével ismerkednek. Az idén 22 fővel rekordot döntött a résztvevők száma. Többségük már a korábbi években is szerzett tapasztalatot és ennek birtokában tért vissza Nagymarosra, de érkeztek újak is.

A nulladik nap estéjén a nyitó program Peter Kowald-ról, a nagyformátumú, Magyarországon is számos alkalommal fellépő német bőgősről szóló „Off the Road” című film közös megtekintése volt, segítve a ráhangolódást a másnapi közös munkára.

Augusztus 21-én délelőtt Lewis Jordan amerikai szaxofonos, költő és szociológus tartott zenei gyakorlatokat, valamennyi résztvevő számára. Ezt követően kiscsoportos foglalkozások következtek Lewis Jordan, Szabó Sándor és Benkő Róbert vezetésével. Éppen Szabó Sándor ült mellém az asztalhoz, őt kérdezem az eddigi tapasztalatairól. „Mindenhova koncepcióval indulok. Tudván, hogy itt vegyes lesz a muzsikusok összetétele. Van, aki konziból jött és vannak a zsigeri zenészek. A konzi tapasztalata itt bizonyos értelemben akadály, fel kell szabadítani őket az ott elsajátított fegyelem és gátlások alól. Itt nincs kotta, mindent magunkból kell kijátszani, ez nem a technikáról szól, sokkal inkább mély pszichológiai folyamat. Ehhez készítettem elő különböző helyzetgyakorlatokat, ami felöleli a zene minden dimenzióját, a ritmust, a dallamot, a formát, a harmóniát. Közben kapnak ismereteket a zene metafizikájáról és mélyebb pszichológiájáról is, ami segíthet önmagunk jobb megismerésében. Próbálom megéreztetni velük, hogy a zenének az elsajátítása nem csupán előre leírt dolgok begyakorlása, hanem sokkal inkább megtapasztaláson és átélésen alapuló beavatódás.”

A közös ebéd után Lewis Jordan-nel beszélgetett Turi Gábor és Németh Zsolt a pályájáról, mestereiről az őt ért hatásokról, művészi törekvéseiről, a szabad zene egyes fejezetiről.

Délután folytatódtak a kiscsoportos gyakorlatok, majd este a társművészetek felé vállalt nyitottság jegyében a helyszínt biztosító Sigil galéria és kávézóban megnyílt Gábor Béla fotókiállítása. Először Kelemen Sándor szép, értő, a képekhez való közelítést segítő megnyitója hangzott el, majd Lewis Jordan altszaxofon-szólója következett, ahol képtől képig sétálva minden fotóhoz fűzött néhány hang-jegyzetet.

Az est hátralevő részében a formációk egymást követve közönség előtt mutatták be az első napi munka eredményeit, végül a napot Grencsó István vezényletével és instrukciói alapján két nagyzenekari darab zárta.

Néhány vélemény azoktól, akik első alkalommal vesznek részt a táborban.

”Jazzt is tanultam a konziban, az ottani improvizációs gyakorlatok mások voltak, inkább akkord alapúak. Az itteni más, valami ilyesmit vártam, ez nagyon jó.”

„7 évig tanultam klasszikus zenét, ennek nem volt része az improvizáció. A légkör szabadságot ad, meg lehet nyílni. Tavaly nézőként már jártam a táborban, de átélni még nagyobb élmény.”

„Úgy alakul, amire számítottam, hogy nagyon-nagyon jó lesz. Szabad, felszabadult hangulat. A zene is kezd néhol jó lenni, de ebben még javulhatunk.”

És ez még csak az első nap volt.

V. Adyton Szabadzenei Műhely és Alkotó Együttlét – 2. nap

2019. augusztus 26., Németh Zsolt

Maloschik Róbert főszerkesztő úr felemelte pálcáját, és megintette a krónikást, mert késett a beszámolóval. És a lapnál nyilvánvalóan rendnek kell lenni, az ígért írásnak el kell készülni, tehát igaza van – még akkor is, ha a késés nem róható a krónikás lustaságának számlájára, az oka inkább az események sűrűségében és összetettségében azonosítható. És ezzel valójában már át is csúsztunk a történtek felidézésébe.

A nap a programnak megfelelően kiscsoportos zenei foglalkozásokkal kezdődött Lewis Jordan, Szabó Sándor, Benkő Róbert és Grencsó István vezetésével, és ezek folytak a délután derekáig.

16:30-kor kezdődött Bognár Ferenc „Szabados György zenei építkezése – közös zenehallgatás és elmélkedés” című előadása, amiben bemutatta néhány fontos Szabados kompozíció fő motívumainak alakulását, egyebek között a „Ballada”, a „Tánczene” és a „Ceauswitzi koncert” példáján. Ezeknek a daraboknak a hallgatása – legyen szó bármelyik változatról – mindig finom zenei élmény. De a belepillantás lehetősége az alkotói folyamatba olyan módon, hogy az időrendben rendelkezésre álló koncertek, lemezfelvételek alapján követhetővé válik, miként integrálódott például a Csíki verbunk a Ceauswitzi koncertbe, kifejezetten izgalmas intellektuális kaland, különösen olyan minőségű kalauzolás mellett, mint amilyet Bognár Feritől kaptak a jelenlevők.  Az előadás után őt kérdeztem arról, hol tart a Szabados Archívum gondozása és milyen feladatok vannak még hátra.  „Lényegében az audio gyűjtés, rendszerezés, értékmentés befejeződött. Persze mindig kerülhetnek elő új anyagok, amiket be fogunk illeszteni, de a munka oroszlánrésze befejeződött. Ezek a kincsek megfelelő szöveges instrukciókkal ellátva a Szabados György világa honlapon magyarul, angolul és részben németül elérhetők. A videók feldolgozása is a végéhez közeledik, néhány videóval van még munkánk, az idén ezzel el fogunk készülni.”

A következő esemény Mezei Szilárddal, a vajdasági zeneszerzővel és brácsással folytatott beszélgetés volt. Szilárd beszélt tanulmányairól, zenei gyökereiről, arról az útról, amelyen eljutott a szabad zenéhez, és nem utolsó sorban együttműködéséről, közös muzsikálásairól Szabados Györggyel. A hallgatók bepillantást kaphattak abba is, zeneszerzőként miként kezeli a komponált részeket és a szabad improvizatív elemeket a műveiben. A beszélgetés után a jeles brácsás a tábor zenészei számára workshopot vezetett, mégpedig nagy sikerrel, ha a feszes napirend nem szorította volna őket, talán egész nap folytatták volna.

A délutáni próbák után Szabados György özvegyének, Jutka asszonynak a kertjében mintegy hetvenen gyűltek össze házi muzsikálásra, kis esti zenére. Egy ház kertjében ez azért elég méretes gyülekezet, jogosan merül fel a kérdés, kikből állhatott. Nagyjából a felét a tábor résztvevői és tanárai tették ki. De eljöttek Jutka asszony rokonai, barátai, ismerősei, művészetet kedvelő nagymarosi polgárok, aztán végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a szabad zene feketeöves rajongói és a hazai jazzélet néhány ikonikus figurája. Ráduly Misi majdnem minden nap a délutáni programoktól az éjszakai beszélgetésekig a táborban időzött, jószerével minden résztvevővel személyes kapcsolatot alakított ki, így adhatott nekik értékes bíztatást. Szigeti Péter két éjszakába nyúló estén tartott a Sigil teraszán spontán, élmény alapú jazztörténeti szózatokat. No, de térjünk vissza az esti kertbe, ahol Szabados egykori, és ma is aktív zenésztársai közül először Mezei Szilárd és Benkő Róbert duóját hallgathatták meg a sajátos aurájú helyen a résztvevők, majd Grencsó István és Dresch Mihály párosa hol csendesen emelkedett, hol kirobbanó improvizációjának hangjai töltötték be az estét. Nehéz lenne megmondani, ez a négy kiemelkedő muzsikus mikor lesz legközelebb látható és hallható egy program keretében – ha egyáltalán. Így a kert vendégei mindenképpen unikális esemény részesei voltak, úgy zenei, mind történeti értelemben.

Elszállt az idő, későre fordult a gyönyörű nagymarosi este, és mivel tíz után nem illendő (meg amúgy nem is szabad) csörömpölni, a Sigil kertben már nem szólaltak meg a hangszerek. De nem volt akadálya a teraszon az újabb Nagy Éjszakai Beszélgetésnek, aminek résztvevője volt mindenki a középiskolás korú fiataloktól a foglalkozásokat vezető tanárokon át fentebb említett nagy öregekig. És ez legalább annyira integráns része az Alkotó Együttlétnek, mint a közös muzsikálás. De erre később még visszatérnék.

  Online JazzMa – V. Adyton Szabadzenei Műhely és Alkotó Együttlét – 3-4. nap
.

Nagymarosra kiküldött tudósítónk, Németh Zsolt jelenti a tábor utolsó két napjáról. – A szerk.

3. nap

A nap javarészt a munka jegyében telt, a zenészek különböző formációkban végeztek zenei gyakorlatokat. Ezt napközben egyetlen más típusú program szakította meg, Dukay Barnabás két és fél órás előadása Bach c-moll csellószvitjének saraband tételéről, amely során a kozmikus összefüggésektől indulva és a hangok, hangpárok viszonyáig eljutva tárta fel a hallgatók előtt a darabba kódolt rejtett összefüggéseket, üzeneteket. Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a hallgatók olyan muníciót kaptak Dukay Barnabástól zenefilozófiából és műelemzésből, ami hosszú ideig elkíséri őket, és hatással lehet arra, ahogyan a zenéről gondolkodnak.

Az esti bemutatók sorát a Szabó Sándor vezette, gitárosokból, fuvolásokból, énekesekből, billentyűsből és ütősből álló műhely nyitotta, bepillantást engedve a zeneteremtés folyamatába. Bemutatójukat Szabó Sándor (gitár) és Hoffmann Tamás Boldi (billentyűs) duója zárta. Ezt követte Benkő Robi három bőgősből és egy csellistából álló workshopja, a lágyan áradó hangzástól a zaklatott futamokig széles skáláját villantva fel annak a csodálatos hangzásnak, amire ezek a hangszerek képesek. A harmadik műhely a Lewis Jordan által vezetett fúvósokra szerveződött. Zenéjükben a nagyzenekari hangzásból kiindulva, ahol felépítettek és szétbontottak motívumokat, lehetőséget kaptak a tagok szólók bemutatására is. A koronát a bemutatókra a mesterek örömzenéje tette fel, Grencsó Istvánt, Lewis Jordant és Benkő Róbertet dobon a fiatalok közül Lukács Péter kísérte. Ezt követően a hallgatók bónusz és levezetésként egy jellegzetes Grencsó performanszt kaptak „Lehunyt szemű zene” címen. A zenészek a Sigil udvarának peremén, a közönséget körülvéve helyezkedtek el, Grencsó Pista körbe sétálgatva mutatta, ki szólaltasson meg egy hangot. Koppanás. Egy pendítés a bőgő húrján, gitáron. Egy hang a szaxofonból, fuvolából. Egyetlen billentyű leütése a zongorán. A háttérben a tücskök is hozzáadták a magukét, távolról beszűrődött egy éttermi társaság zsongása, a Dunán árral szemben haladó hajó pöfögése. Béke, elengedés, kisimulás. Ebben a hangulatban kezdődött a hosszú esti beszélgetés, társasági élet.

4. nap

Inspirált, egyúttal izgatott készülődés, a műhelyek alkotó zajai, mert ugyan cél, hogy az Együttlét minden órája, sőt perce adjon valamit a résztvevőknek, de azért a záróhangversenynek, annak, ami ott elhangzik, mégis megvan a maga jelentősége, hiszen az érdeklődők, a hallgatók számára akkor és ott érhető tetten, milyen művészeti eredményt sikerült kihozni a négy sűrű napból. Ugyan semmi szükség előzetes mentegetőzésre (spoiler), de azért érdemes megemlíteni, hogy a workshopok vezetői előtt a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy egyrészt a hangszertudás, másrészt a szabad zenében szerzett jártasság tekintetében nagyon széles skálán elhelyezkedő „gyakornokokból” kellett kihozniuk olyan produkciót, amiben mindenki részt vesz és mindenki a magáénak érezheti – a legminimálisabb művészeti, minőségi kompromisszummal.

A hangulati rákészülést, az oldódást támogatta egy újabb grencsós sziporka. A részvevők merészebbjei – a többség merész volt J – a nagymarosi strandon a Dunába gázoltak és a hullámokat simogatva, paskolva hívtak elő vízi zenét, amit a partról Lewis Jordan szaxofonja kísért. A strandolók meglepetéssel vegyes érdeklődéssel fogadták a produkciót, volt, aki valamilyen vallási szertartást vélt látni. Tulajdonképpen miért is ne? Invokáció, a múzsák megidézése az esti programhoz.

A záró koncertet ismét a műhelyek bemutatkozása nyitotta, nagyszámú érdeklődő előtt, gyakorlatilag megtel a Sigil udvara. Eljöttek néhány táborlakó családtagjai, szülők, barátok, barátnők, jazz fanatikusok távoli településekről, a helyi törzsközönség és betévedtek nagymarosi turisták is és – figyelem! – olyanok is, akik a korábbi években voltak a tábor résztvevői.

Szabó Sándor Mélytengeri kutatócsoport nevű, akusztikus, elektromos és basszusgitárból, illetve három fuvolából álló formációja három darabot mutatott be: az „A tenger lélegzése”, a „Bújócska a kukoricásban” és határozott dramaturgiai ívet követő „Eszméletvesztés és feleszmélés” címűeket. Jól indult az este, a közönség hangos tetszéssel fogadta a zenét.

Lewis Jordan formációja állt legközelebb a hagyományos jazzes felálláshoz: ütősök, gitárosok, bőgősök, zongora és erős fúvós szekció foglalt helyet a pódiumon. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy a programjuk a világ nagyon sok színpadán megállta volna a helyét. Lewis is komolyan odatette magát, két versét is beleszőtte a műsorba, ugyanakkor teret hagyott és adott a fiataloknak is, akik szólókban villanhatták meg a szabad zene műveléséről elsajátított tudásukat, ovációra ragadtatva az egybegyűlteket.

A következő blokkot Benkő Robi csapata játszotta három bőgő, cselló, hegedű, dob összeállításban. Először a „Hajnal” című darabot adták elő, majd Szabados György „Miracle” című kompozíciójának átiratát játszották, csodát varázsolva a hallgatóságnak. Ezután tovább gyorsultak az események és emelkedett a hangulat.

A Grencsó, Jordan, Benkő, Miklós felállású, összeszokott zenekar adott rövid, pörgős műsort, majd az immár a fiatalokra épülő Adyton Space Orchestra eljátszotta Grencsó AMA Beat korszakából származó „Arcok” című dalának áthangszerelt változatát, illetve az erre az alkalomra írt „Ötödik” című darabját.

A szárnyaló hangulatot még egy fokkal feljebb emelte az Adyton Full Ensemble, amiben mindenki a színpadon állt. A zenéjük addig-addig kanyargott, míg végül egy Rashaan Roland Kirk motívumban csúcsosodott ki, hogy aztán átváltson, kiegészüljön az ugyanerre épülő, korábban a Budbudas repertoárjában szereplő „Száz puszi repül” című szöveges változattal. Ha valaki azt gondolná, hogy a szabadzene egyenlő a borongós világfájdalommal, ebben az estében találhatja a cáfolatot. Felszabadult öröm, harsogó jókedv – így zárult az 5. Adyton Szabadzene Műhely és Alkotó Együttlét zenei programja. „Maradjatok együtt”- kiabálta be valaki, és a jelenlevők közül ezzel minden bizonnyal sokan egyetértettek. Valóban, a szervezők elkötelezettek a folytatás mellett, és ehhez nagyon sok bíztatást kaptak az utolsó éjszakába nyúló beszélgetések során.

Több mint zene. Talán ebből az állításból kiindulva lehet kísérletet tenni annak megértésére, mitől különleges az Adyton Együttlét. Ez jól hangzik, de mi az a többlet, ami megkülönbözteti más programoktól? A működését, a fennmaradását a céljaival, lelkületével azonosuló önzetlen támogatás biztosítja. Ennek van egy pénzügyi oldala, ahol tényleg minden fillér számít. Nagy köszönettel tartozunk Nagymaros Város Önkormányzatának és a Magyar Jazz Szövetségnek a támogatásukért. Ez nélkülözhetetlen ugyan, de ettől még nem lenne különleges. Viszont különlegessé teszi azoknak a tanároknak, mestereknek, elismert és nevet szerzett zenészeknek, művészeknek az elkötelezett és önzetlen hozzájárulása, amivel terelgetik a zenében és azon túl is a magukat rájuk bízó fiatalokat. A nevüket nem sorolom, mert hátha kihagynék valakit, de a lista tekintélyt parancsoló. Ők valami más, számukra esetleg közvetlenebb hasznot hajtó tevékenység helyett vállalják, hogy eljönnek Nagymarosra és hozzáférhetővé teszik a tudásukat, tapasztalatukat. De ugyanígy önkéntes munkát végeznek mindazok, akik megszervezik a tábort évről évre, gondoskodnak a programokról, a szállásról, az ellátásról, a hangosításról, világításról, a rögzített anyagok rendezéséről, archiválásáról, közzétételéről, az Adyton honlapról, a Facebook oldalról és Youtube csatornáról, a plakátokról és a dizájnról. De említhetem David Klavins urat, aki a saját építésű nagyszerű hangszerét, az una corda piano-t már második éve a zenészek rendelkezésére bocsátja. A lelkesedésből és a minőségből lassan brand jön létre, ami egy fiatalembert arra indított, hogy anonim felajánlással „ösztöndíjat” biztosítson egy főnek, akinek nehézséget okoz a tábor költségeinek előteremtése. Az Adyton lelkületre a legjobb példát azok a fiatalok adják, akik több éve résztvevői a programoknak, és egy évig spórolva, gyűjtögetve felajánlottak egy összeget adományként az Alapítvány céljaira. (Jövőre ők fogják kiválasztani a jelentkezők közül azt, akinek a részvételét ezzel támogatják.)

De a legfontosabb az, amit a tábor résztvevői tapasztalnak. Egy fiatalember szavai a zárónapon: „arról beszélgettünk néhányan, hogy amit itt tudásban és lelkületben kaptunk, az olyan, mintha egy évig jártunk volna egyetemre”. Mindenki valami hasonlóról számolt be, ha nem is ennyire tömör megfogalmazásban, gyarapodó tudásról, pozitív emocionális, közösségi élményekről.

A zenei tartalom mellett az épülő közösség is emblematikus jele az Adyton Együttlétnek, aminek láthatatlan csatornákon terjed a híre. Az utolsó nap délutánján a Sigil kávézó egyik asztalánál hosszasan üldögélt egy négyfős társaság, köztük egy idős, élénk és csillogó tekintetű úr. Sokáig betérő turistáknak véltem őket, németül beszélgettek. Aztán egy idő múlva kiderült, hogy az idős úr Niklaus Brandtschein jezsuita szerzetes és zen mester, aki hallott a táborról, és ha már éppen Magyarországon járt, kíváncsi volt, milyen kapcsolat van itt a zene és a spiritualitás között. Amit szemlélődő, csendes külső megfigyelőként tapasztalt, azt nagyon pozitívnak találta. Talán még folytatása is lesz ennek a találkozásnak.

Emelkedett befejezés.

Grencsó Pista és társai hosszú útjuk, vándorlásuk során felfedezték a messzi-messzi Adyton Galaxist, és találtak ott egy élhető, benépesíthető helyet, ahol a minőségi művészet mellett honos a béke, a nyugalom, a szeretet. Ahol párban áll az alázat és a felelősség, a megértés és a másik véleményének tiszteletben tartása. Igazából itt volt az Adyton Együttlét helyszíne. És jó volt nekünk ott lenni. Most a visszatérés következik. És miénk a remény, hogy ez nem olyan lesz, mint Pierre Boulle regényének, A majmok bolygójának zárójelenete.

  Online Magyar Nemzet – 2019. szeptember 2.: Továbbképzési lehetőségek jazz iránt érdeklődőknek

  VIDEÓ